fbpx

Heliboard és Freeride Camp

Kedves Njoyos Érdeklődő! Egy rendhagyó, mondhatni extrém utazásra invitálunk ezúttal a Kaukázus hegység zabolázatlan és vadregényes világába. Nagy álmunkat szeretnénk beteljesíteni ezzel az utazással, ugyanis ha az aktuális időjárás is velünk lesz akkor egy igazi bakancslistás élményben vehetünk részt, ami nem más mint a heli board- heli ski 🙂Az egész tábort a freeride szellemiségében tervezzünk és mint egy hab a tortán lesz a helikopterezés. Ezt az élményt át kell élni, hogy elhidd. Az idő most jött el. Reméljük egy életre szóló élményhez segíthetjük a kedves résztvevőt. 
A tábor létszáma szigorúan limitált ezért kérjük ha neked is régi álmod ez, ne habozz és írj nekünk. A tábort az irodánkkal közösen szervezzük, és mintegy felfedező túra, nekivágunk a vad keletnek. Cél állomásunk Guduari síközpont lesz, ami 5 óra út a repülőtérről és a térség legnagyobb sí centruma, 3270 méteres magasságával az osztrák gleccserekkel vetekszik. A szezon itt átlagosan április végéig tart. 

Programterv: 

Indulás Budapestről: Március 23. 23:55-ös géppel Kutaiszibe, majd onnan transzferrel át a sípályára. Itt hat napot töltenénk, majd innen mennénk vissza egy kis fővárosi kitérővel a repülőtérre, majd haza Budapestre. 

Ajánlott repülő járatok:

Március 23. 23:55 Bp-Kutaisi
Március 31. 5:40 Kutaisi-Budapest.

Mi ezeket a jegyjegeket vettük, de adott esetben ettől eltérhettek. Gyönyörű táj hatalmas hegyek, kedves emberek, finom ételek és egy különleges kultúra vár minket.

A tábor díja: 400€ Február 23-ig, utàna: 430€ 

Ami tartalmazza: transzfert a reptérről és vissza, 6 nap pályaszállást, 6 napos bérletet, 2-3 freeride túrát hegyi vezetővel, programokat, túravezetést.

Helizést ( ezt csak a helyszínen fizetjük amennyiben fel tudunk szállni), Ennek ára: 700€ amely min. 4 felszállást tartalmaz, lavina felszerelést és ( beeps, szonda, lapát) abs hátizsákot is a helikopteres túra idejére. A tábor többi részére lavina felszerelést korlátozott számban tudtok bérelni a Store13-ban.

Amit magatoknak kell fizetni: repülőjegy,( 100€ körül mozog, csomagokkal, boardbaggel együtt) biztosítás, ellátás.

Befizetés: Store13, ill. utalás. (számlszámért érdeklődj a szervezőknél)

Partnereink: Monster Energy Drink, Store13, Skullcandy, Skilines, Tocco Hungary 

Itt a lehetőség, ha Neked is régi vágyad, akkor ne hagyd, hogy csak insta storyn keresztül nézd 🙂pisz,láv,junitiiNjoy crew

Jelentkezés

La Familia Camp: France-Italy

Tavaly ugy döntöttünk, hogy, sok éves tapasztalattal a hátunk mögött, visszatérünk a La Familia Camp sorozathoz. Mivel az elöző tábor nagyon jól sikerült, így idén ezen vészjosló időkben is belevágunk.

A hangulat ilyen lesz: 

Az alap koncepció, egy belátható létszámú, családias, közvetlen kapcsolatokon alapuló sítábor, ahol nagy figyelmet tudunk fordítani a résztvevőkre és a közösségépítésre.
A törzsvendégeinken kívül tárt karokkal várjuk az új résztvevőket, hogy ők is átérezhessék az Njoy feelinget.Idén nagyfejtörést okozott nekünk a vírus, de hosszas mérlegelés után mégis úgy döntöttünk, hogy belevágunk az idei télbe, mert az életünk nem maradhat el.
A fő szerelmünket, a téli sportokat és az Njoy zászlós hajóját nem engedjük. Reménykedünk benne, hogy jó döntést hoztunk, de ehhez a ti bátorságotok is kelleni fog. Ezt az időt kaptuk, rajtunk áll mit kezdünk vele.
Ezért az irodával és a nemzetközi partnerekkel közösen kidolgoztunk egy speciális Covid 19 utazási feltételeket, amit úgy lehet egyszerűen összefoglalni, hogy vírus helyzet esetén (határzár, karantén, vagy a sípálya zárva tartása) akár egy héttel az utazás előtt is visszajár a befizetett összeg hozzávetőleg 90 százaléka. Így a pénzetek biztonságban lesz és legrosszabb esetben sem vész el. Szerintünk ilyen feltételek mellett bele lehet vágni az idei szezonba.


Időpont: 2020.01.29-02.06. (utazási napokkal együtt)

Az Ár tartalmazza:390 euro 7 ÉJSZAKÁT 4 CSILLAGOS APARTMANBAN (PÁLYASZÁLLÁSSAL) + BUSZOS UTAZÁST + 6 NAPOS SÍBÉRLETET + PROGRAMOKAT


Amiért minket válassz:

– Igényes, tágas, jól felszerelt 4 csillagos apartmanok, wellness részleggel
– Az egész csapat egy helyen lesz elszállásolva!!!
– 250 km pályarendszer, korszerű felvonókkal plusz 
– ÁTMEGYÜNK OLASZORSZÁGBA IS!! 
Tavaly a Mongenevre-i kirándulás volt a tábor fénypontja ( Via Lattea: 400km sípálya, buszos transfer a szállásról teljesen ingyen)
– 3 snowpark, freeride paradicsom, boardercross, funnycross
– Éjszakai síelés
– Njoy Chill & Grill
– Njoy háziversenyek, slide, bigair, vetélkedő
– Jó infrastruktúra, éttermek, supermarket, bárok, casino

RészletekUtázás:
Lehetséges busszal vagy egyénileg. Busz indulása 2020.01.29. (péntek) esti órákban.Pontos helyszínt és időpontot később tesszük közzé. A buszos utazás kb. 15-16 óra hosszát vesz igénybe, 3-4 óránkénti pihenőkkel.

Síterep és a helyszín bemutatása:

Serre Chevalier:
Magasság: 1200-tól 2830m
Pályák hossza 250 kmVia Lattea: 
Magasság: 1372 – 2789 
Pályák Hossya: 400km
Briancon Serre Chevalier a magyar sízők körében az egyik legismertebb és legkedveltebb francia síterep, közel az olasz határhoz. A síterep legnagyobb települése az 1300 m magasan fekvő történelmi kisváros, Briancon. Közelsége miatt órákkal hamarabb megérkezel Franciaország legmagasabban fekvő városába.A síterep egyedi mikroklímája miatt délről is folyamatos hó utánpótlást kap, valamint a határhoz való közelsége miatt az Olasz havazásokból sem marad ki.
Briancon óvárosa nagyon hangulatos a szűk utcákkal, kis éttermekkel, és persze a középkori várral. A városban több szupermarket is található, melyek mintegy 10-20 százalékkal olcsóbbak, mint a magasabban fekvő üdülőhelyek boltjai. Brianconban és a környező településeken rengeteg kikapcsolódási lehetőség (jégpálya, uszoda, sportcentrum, mozi, kaszinó, aquapark) várja a vendégeket. Brianconban lehetőség van esti síelésre is.
Serre Chevalier híres arról is, hogy nagy energiákat fektet a hóbiztosságába: a Briançonba, Chantemerle és Villeneuve szállásaihoz vezető pályákon áprilisig biztosítják a hazasíelést!
A síbérleted a Grande Galaxie egész területére érvényes. Les 2 Alpes, Alpe d’Huez, Via Lattea, Puy St. Vincent 1-1 napra tesztelhető. Briancon nagy előnye, hogy sok az erdőhatár alatt futó pálya, ami rossz időjárási viszonyok között nagyon előnyös – bár a helyiek szerint itt egy évben legalább 300 napsütéses napra lehet számítani.

Szállás: Aigle Bleu ****Igényes szálláshely, jól felszerelt apartmanokkal, színvonalas berendezéssel. Az épület mindössze néhány éves. A szálláshoz wellness részleg is tartozik, benne: pezsgőfürdő, szauna, gőzfürdő, fitness terem. Az épület pályaszállás, a legközelebbi felvonó/sípálya mindössze: 50 m. Bevásárlási lehetőség a szállástól kb. 500 m. Központ, éttermek, szórakozóhelyek távolsága kb. 100 m. Az iroda szerint, ha egyszer ide elmegyünk, máshová nem is akarunk majd menni Franciaországba. A 8 és 10 fős apartmanok nagyon tágasak. Indulhat a harc a nagyobb apartmanokért.
A 8 és 10 fős apartmanok csak teljes telítettség esetén foglalhatóak!!!

Aigle Bleu **** Apartman típusok:

– 3 légteres 6 fős apartman (3p6) : 44m2 Nappali (kihúzható ágy, TV, balkon/terasz, étkező, konyhasarok) Hálószoba (franciaágy) Hálószoba (2 szimpla ágy vagy emeletes ágy) Egyéb (zuhanyzó, külön WC)

– 4 légteres 8 fős apartman (4p8) : 75m2 Nappali (kihúzható ágy, TV, balkon/terasz, étkező, konyhasarok) Hálószoba (franciaágy) Hálószoba (franciaágy) Hálószoba (2 szimpla ágy vagy emeletes ágy) Egyéb (zuhanyzó, fürdőszoba, külön WC)

– 5 légteres 10 fős apartman (5p10) : 100m2 Nappali (kihúzható ágy, TV, balkon/terasz, étkező, konyhasarok) Hálószoba (franciaágy) Hálószoba (franciaágy) Hálószoba (2 szimpla ágy vagy emeletes ágy) Hálószoba (2 szimpla ágy vagy emeletes ágy) Egyéb (zuhanyzó, fürdőszoba, külön WC)- Konyha felszereltsége: főzőlap, mikró, kávéfőző, hűtőszekrény, kenyérpirító, mosogatógép

Oktatás:
Létszámtól függően indítunk csoportos kezdő sí és snowboard oktatást, melynek ára 80 €

Programok:

– Skullcandy slide verseny
– Burton Big Air
– Njoy chinese downhill
– Vetélkedők
– Chill & Grill
– Városnézés
– Záróbuli
– Együttműködő partnereink:- Store13
– Burton
– Skullcandy
– Tocco Hungary
– Monster Energy Drink
– Sauska
– Store 13 / Budapest Karolina u. 17/b /
Budapest egyik legnagyobb snowboard és freeski boltja, ahol mindent megtalálsz, ami fontos lehet a téli élményekhez!


>>>>Bónusz<<<<
MINDEN UTASUNK 10.000 ft. értékű kupont kap, a Store13 jóvoltából, amit sportfelszerelés (bakancs, kötés sí- snowboard) és technikai ruházat vásárlásakor tud beváltani a Store13 szakboltban.

Árak/Befizetés/Jelentkezés:


10 és 8 fős apartmanok esetén 390 € (egyéni utazás esetén 335 €)
6 fős apartman esetén 390 € (egyéni utazás esetén 335 €)
7 ÉJSZAKA 4 **** APARTMAN (PÁLYASZÁLLÁS) + BUSZOS UTAZÁS + 6 NAPOS SÍBÉRLET + PROGRAMOK
A 100 € előleg október 01. és október 31. közötti befizetése esetén normál ár A 100 € november 1-től történő befizetése esetén a készlet erejéig + 30 €Befizetés euróban.
Teljes összeg befizetési határideje: December 29.Helyszínen fizetendő: ifa (idegenforgalmi adó) hozzávetőleg 14 €Befizetési lehetősegek:
– Személyesen (megbeszélés alapján)
– Store 13 (http://www.store13.hu/ / Budapest Karolina u. 17/b)-Átutalásra is van lehetőség (Forintban, az aktuális eladási árfolyamon, + 1500 forintos tranzakciós díj mellett)


NYEREMÉNYJÁTÉK:
Szokásunkhoz híven, idén is lesz nyereményjáték. Osszátok meg az eseményt egy frappáns szöveggel, majd posztoljátok ki az eseménybe hogy megosztva. Így rész vesztek a sorsoláson és értékes BURTON ajándékokat nyerhettek!Sorsolás január 10. (péntek)
Terjedjen az ige!FONTOS: IDÉN EXTRA LIMITALTAK A HELYEK! CSAK 50 FŐ, EZÉRT HA TETSZETT TAVALY VAGY CSAK MOST LÁTTAD MEG NE NAGYON HABOZZ!
Az utaztatást a Travellines utazási iroda bonyolítja, a programokat az Njoy service szervezi. Programokban a változtatás jogát fenntartjuk.

Jelentkezés:

E-mail:
njoyservice@gmail.com
Telefon:
Gaál Benedek:
Tel.: +36 30/ 556 87 95
Várunk szerettel:
Njoy crew
Ne feledjétek: Az életed nem maradhat el. 
Collect moments not things

Jelentkezés

La Familia Camp SVÁJC

A tavalyi La Família Camp vonalat tovább víve, idén elhozzuk nektek a várva várt prémium sítábort. Eddigi éveink alatt nem sikerült az elvárásainknak megfelelő, igazán prémium tábort létrehoznunk. Úgy érezzük erre most jött el az idő. 
Reméljük a desztináció már önmagában is elég meggyőző. Eldugott svájci völgy, három snowpark, 3000 méter fölötti csúcs és végtelen világhíres freeride:)) A svájci minőséghez hozzáadunk egy mind sportban és mind gasztroban exclusive programot, megfejelve egy nagyon szép és vadi új pályaszállással, így meg is kapjuk az Njoy limitált szuper táborát. 
Idén nagyfejtörést okozott nekünk a vírus, de hosszas mérlegelés után mégis úgy döntöttünk, hogy belevágunk az idei télbe, mert az életünk nem maradhat el.
A fő szerelmünket, a téli sportokat és az Njoy zászlós hajóját nem engedjük. Reménykedünk benne, hogy jó döntést hoztunk, de ehhez a ti bátorságotok is kelleni fog. Ezt az időt kaptuk, rajtunk áll mit kezdünk vele. Ezért az irodával és a nemzetközi partnerekkel közösen kidolgoztunk egy speciális Covid 19 utazási feltételeket, amit úgy lehet egyszerűen összefoglalni, hogy vírus helyzet esetén (határzár, karantén, vagy a sípálya zárva tartása) akár egy héttel az utazás előtt is visszajár a befizetett összeg hozzávetőleg 90 százaléka. Így a pénzetek biztonságban lesz és legrosszabb esetben sem vész el. Szerintünk ilyen feltételek mellett bele lehet vágni az idei szezonba.

Jöjjenek az infók: 

HELYSZÍN: SVÁJC: GRIMENTZ – ZINAL Val d’Anniviers
IDŐPONT: JANUÁR 15-24 (utazási napokkal együtt) SÍPÁLYA: Val d’Anniviers, Svájc

Fedezd fel velünk, ezt az elzárt alpesi völgyben fekvő autentikus svájci síterepet, ami több száz éves faházairól, és 3000 m-es csúcsairól egyaránt híres. Chandolin az Alpok egyik legmagasabban fekvő falucskája, Zinal a település felett közvetlenül elterülő 2400-3000 m-en fekvő freeride terepéről is híres. Vercorin főleg az erdős freeride kedvelőinek lesz kedvenc. A felvonórendszer folyamatosan újul, 2020. Karácsonyára egy új ülőliftet adnak át Chandolinban, ami St. Luc felé gyorsítja az átsíelést, valamint megújul a nagy kabin Grimentz és Zinal között, ezzel gyorsítva és egyszerűsítve az átjutást. Grimentz városából egy kabinos felvonóval juthatunk a síterület közepére. Itt található egy kezdők számára kiváló kék pálya. A Bendola Hüttébe érdemes betérni és megkóstolni a helyi készítésű málnás süteményt. A snowboardosokat snow park és freeride terület várja. 
Az Anniviers-völgy utolsó települése a gyönyörű fekvésű Zinal, zsákfalu lévén igazi titkos tipp a nyugodt, békés pihenést keresőknek. A Tradicionális faházakból áll a csendes kis falu, ahonnan nagykabinos lift visz fel közel háromezres magasságba a sípályákhoz, melyet festői négyezresek (Weisshorn, Zinalrothorn, Bishorn, Obergabelhorn, Dent Blanche) öveznek. A sípályák többsége piros jelzésű, de van néhány akár profiknak is igazi kihívást jelentő siratófal is. A síelésen kívül kihagyhatatlan kirándulást ígér a félnapos hótalpas túrával megközelíthető természetes gleccserbarlanghoz vezető gyalogtúra. Csodálatos élmény a befagyott behavazott patak mentén a Zinal gleccser megközelítése és belsejének felfedezése. Útközben megcsodálhatjuk a környék befagyott vízeséseit, melyek a jégfalmászók kedvenc terepei. Ide igény szerint túrát is szervezhetünk.A falvak között meghatározott menetrend szerint közlekedő ingyenes síbuszok járnak.
Magasság: 1341-3025 m
Pályák Hossza: 210 km

SZÁLLÁS: Swiss Peak Resort Zinal***
Jól felszerelt igényes vadi új szállás, pályaszállás. Legközelebbi pálya 150 méter. A szálláshoz wellness részleg is tartozik. Szobatípusok: 2-4-6-8 fős szobáink is lesznek, hogy mindenki megtalálja a számára legideálisabbat 
2 fős stúdió (std2) : 23 – 24m2
Nappali (kihúzható ágy, TV, étkező, konyhasarok, internet)
Egyéb (fürdőszoba/WC)
2 légteres 4 fős apartman confort (2p4 +) : 36m2
Nappali (kihúzható ágy, TV, balkon/terasz, étkező, konyhasarok, internet)
Hálószoba (franciaágy vagy 2 szimpla ágy)
Egyéb (fürdőszoba/WC)
3 légteres 6 fős apartman S (3p6S) : 67m2
Nappali (kihúzható ágy, TV, étkező, konyhasarok, internet)
2 Hálószoba (franciaágy)
Egyéb (fürdőszoba, külön WC)
4 légteres 8 fős apartman (4p8) : 73m2
Nappali (kihúzható ágy, TV, étkező, konyhasarok, internet)
2 Hálószoba (franciaágy vagy 2 szimpla ágy)
Hálószoba (emeletes ágy)
Egyéb (fürdőszoba/WC, zuhanyzó)
Konyha felszereltsége: főzőlap, sütő, kávéfőző, hűtőszekrény, mosogatógép

UTAZÁS
Luxus busszal, vagy egyénileg kocsival.

PROGRAMOK
– Skullcandy slide verseny
– Burton Big Air
– Njoy chinese downhill
– Vetélkedők
– Chill & Grill
– Borkostoló
– Gin Tonik est
– Városnézés
– Záróbuli

Oktatás:
Létszámtól függően indítunk csoportos kezdő sí és snowboard oktatást, melynek ára 80 €- Együttműködő partnereink:
– Store13
– Burton
– Skullcandy
– Tocco Hungary
– Monster Energy Drink
– Sauska- Monster Energy Drink
Store 13/ Budapest Karolina u. 17/b / 
Budapest egyik legnagyobb snowboard és freeski boltja, ahol mindent megtalálsz, ami fontos lehet a téli élményekhez!


>>>Bónusz<<<<

MINDEN UTASUNK 10.000 ft. értékű kupont kap, a Store13 jóvoltából, amit sportfelszerelés (bakancs, kötés sí- snowboard) és technikai ruházat vásárlásakor tud beváltani a Store13 szakboltban.

ÁRAK/BEFIZETÉS/JELENTKEZÉSAz ár tartalmazza:
7 ÉJSZAKA ***APARTMAN (PÁLYASZÁLLÁS) + LUXUS BUSZOS UTAZÁS + 6 NAPOS SÍBÉRLET + PROGRAMOK
8 fős apartman esetén: 450 euro
6 ős apartman esetén: 450 euro
4 fős apartman esetén: 460 euro
2 fős studio esetén: 490 euro A fenti árak: október 31.-i 100 euros előleg befizetésével érvényesek, ezt követően: 30 euróval emelkednek az árak . Decemberben +50€-val a készlet erejéig. 
Befizetés euróban.
Teljes összeg befizetési határideje: December 15.
Helyszínen fizetendő: ifa (idegenforgalmi adó) hozzávetőleg 28 CH
Befizetési lehetőségek:-Személyesen (megbeszélés alapján)
-Store 13 (http://www.store13.hu/ / Budapest Karolina u. 17/b)
-Átutalásra is van lehetőség (Forintban, az aktuális eladási árfolyamon, + 1500 forintos 
tranzakciós díj mellett)

NYEREMÉNYJÁTÉK:

Szokásunkhoz híven, idén is lesz nyereményjáték. Osszátok meg az eseményt egy frappáns szöveggel, majd posztoljátok ki az eseménybe hogy megosztva. Így rész vesztek a sorsoláson és értékes BURTON ajándékokat nyerhettek!
Sorsolás január 10. (péntek)
Terjedjen az ige!A létszám szigorúan 50 fő! Jelentkezz, nehogy lemaradj! 
Az utaztatást a Travellines utazási iroda bonyolítja, a programokat az Njoy service szervezi.
Programokban a változtatás jogát fenntartjuk.

JELENTKEZÉS:
E-mail:
njoyservice@gmail.com
Telefon:
Gaál Benedek:
Tel.: +36 30/ 556 87 95
Várunk szerettel: 
Njoy crewNe feledjétek: Collect moment not thing és az életed nem maradhat el…!

Jelentkezés

Ride and Fun Weekends S4 E1

Kedves Njoyos Barátaink!
A tavalyi Ride and Fun hétvége sikerén felbuzdulva, idén új évaddal jelentkezünk nektek. A nyári lendületet továbbvíve, megőrizve a wakeboard táborok feelingjét, csodálatos hegyi környezetben tálalva hozzuk el számotokra a legcsodálatosabb boardsport és persze a síelés örömeit!
A jelen kivételes helyzet miatt, speciális covid utazási szerződést kínálunk, aminek lényege, hogy ha a kialakult helyzet miatt nem tudnánk menni, akkor is csak a 10%-ot kockáztatsz a befizetett összegből. Ergo 14€ kérünk regisztrációs,szervezési díjként, a többi az utolsó pillanatig visszajár. 
Tehát a befizetett összeged nagyon nagy része biztonságban van! 
Úgy hisszük, hogy karácsonyra már lemegy ez a nyavalya és ne feledjétek az életetek nem maradhat el! 

Az első bemelegítő, azaz besíző hétvége helyszíne ismét a jó öreg Donovaly lesz:) Ha már neked is egy picit eleged lett ebből a gyönyörű szép őszi-nyári időből és már nézegeted a naptárat, hogy mikor esik le már az első hó a környező országokban, vagy éppen már visszafelé számolsz az Njoy La Familia campre, akkor ezt az eseményt neked találták ki.

A terv a következő lenne:

December 18. pénteken indulnánk, ki-ki ahogy érzi a lelkesebbek akár még pénteken is csúszhatnak, a lényeg hogy mindenki érjen ki estére.
Két éjszaka szállást és két nap csúszást terveztünk. Péntek este egy kis elő-bulival, szombaton meg akár éjszakai síeléssel és egy gastro különlegességgel megspékelve a hétvégét: Gin Tonic est! A buli utána garantálva lesz.A csúszás utáni programokra idén mèg nagyobb hangsúlyt fektetnénk. Tavaly nagyot jöttek a közös társasozások, bulizások. Ezt idén is szeretnénk megtartani, sőt idén egy különleges gastro élménnyel is készülünk nektek.

IDŐPONT: Dec. 18-20
HELYSZÍN: Donovaly 

Ár: 135 euro 
Oktober: 15.- után: 155€Az ár tartalmazza: szállás két éjszakára nagyon igényes luxy négy csillagos panorámás apartmanokban,ott ahol tavaly is voltunk. Idegenforgalmi adót, gin tonic est álá Njoy, csapatépitő programokat és két napi síbérletet.
Utazás: egyénileg, de majd segítünk összeverbuválni a kocsikat.
Befizetés: személyesen euróban a szervezőknél vagy a store13-ban vagy utalással.

Támogatóink: Monster, store13, Skullcandy, Sauska

Utalásra forintban az aznapi euró eladási árfolyamon + 1500ft tranzakciósd költség mellett van lehetőség. Tervezett létszám: mindössze: 20fő 
Ezért érdemes minél előbb jelentkezni, mert ez hamar betelik:)

Hurrá Telelünk!

Jelentkezés